Házirend

Hogy biztosítsuk az Ön kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel.

A foglalás igazolásánál feltételezhető, hogy Ön ismeri, és elfogadja ezt a házirendet, valamint hogy be is fogja tartani.

  1. Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el!
    A teljes részvételi díj alatt az előre lefoglalt napok mennyisége értendő, abban az esetben ha úgy döntenek, hogy az itt tartózkodást előbb szakítják meg, nem áll módunkban a pénzt visszafizetni.
  2. A szállást érkezés napján 12,00 -20,00 óráig lehet elfoglalni. Ha később érkezne, késéséről kérjük telefonon tájékoztasson minket. Ha ezt elmulasztja, megeshet, hogy nem tudjuk fogadni.
  3. Távozás napján 10.00-ig kell elhagyni a szálláshelyet, ellenkező esetben felárat számolunk fel, melynek összege 1000 Ft/óra.
  4. A szálláshelyen látogatókat, kizárólag napközben lehet fogadni, a tulajdonos engedélyével. 
  5. A tulajdonos fenntartja magának a jogot, hogy a vendégek létszámát az ott tartózkodás alatt akár előzetes bejelentés nélkül is ellenőrizhesse.
  6. Az előzetesen be nem jelentett vendégekre éjszakai tartózkodás esetén 10 000 Ft felárat számítunk fel.
  7. A csendrendeletre és a szomszédokra való tekintettel kérjük, hogy este 22 óra és reggel 8 óra között, valamint vasárnap egész nap mindenféle zajos tevékenységet legyenek szívesek mellőzni. 
  8. A házikóban dohányozni tilos! Cigarettázni a teraszon és a kertben megengedett. A csikkeket kérjük a szemetesbe szíveskedjenek eldobni! 
  9. Szálláshelyünk alapvetően nem állatbarát. Állatokat csak a tulajdonostól előzetesen kért és kapott engedéllyel szabad a szálláshelyre behozni!
  10. A házban hagyott személyes tárgyakért felelősséget nem vállalunk.
  11. A vendég felelős a saját viselkedéséért a házban és annak környékén ,és az esetleges balesetért maga viseli a következményeket.
  12. Kérjük, hogy figyeljenek a rendre, óvják a ház berendezését, és azokat ne vigyék ki a szobából (pl. törölköző, kispárna, takaró…)
  13. A ház elhagyásakor kérjük zárják el a vizet, villanyt, csukják be az ablakot, és zárják be az ajtót.
  14. A szobákba tilos bevinni bárminemű gyúlékony anyagot, eszközt.
  15. A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.
  16. Kérjük vendégeinket ,hogy a szobákban ne étkezzenek. Étkezésre használják a konyhát, melyet kérjük tisztán tartani. Mindenki köteles maga után elmosni a használt edényeket, evőeszközöket.
  17. Kérjük tisztelettel, hogy a szemetet szelektíven gyűjtsék. A műanyag, alumínium flakonokat, papírt, csomagolóanyagokat az ebből a célból kihelyezett áttetsző zsákokba tegyék.
  18. Fenntartjuk a jogot, hogy megválogassuk a vendégkörünket! Ittas állapotú, igénytelen külsejű, agresszív hajlamú vendégeket nem kívánunk fogadni!
  19. A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet és ha megbontja a békét.
  20. A szállás lemondása esetében, a házirend megsértése miatt, a vendégnek visszafizetés nem jár, lényegtelenül a rövidített időszakra.
  21. A szállás igénybevétele előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.

Amennyiben elégedettek a szállás szolgáltatásaival, kérjük írjanak véleményt online. Bármilyen panaszt figyelembe veszünk, és megoldunk 8.00-20.00 ig.

Hívjanak a következő telefonok valamelyikén : +36 30 799 6098, +36 70 334 6686

Kellemes kikapcsolódást és jó pihenést kívánunk!

Krusslák-Mateovics Judit és Attila